„ – Várj meg ott – mondta John Beavis annak a valakinek, aki lehunyt szemhéjai alatt még néha életben volt, máskor az a hideg, mozdulatlan tárgy volt, amely újabb emlékképein élt.

            Várj ott reám; elérlek én

            Ama kietlen völgy ölén.”

 

„Számolni menekülés, csalás.”

 

„A csend még egyszer bezárult.”

 

„Az ember nem emlékszik a fájdalomra…”

 

„A vallomás veszélyes, a vallomás ragacsos, mint a légypapír…”

 

„… gyengesége és félénksége elkerülhetetlenül kijelölte az üldözésre.”

 

„Az összeesküvő csend visszafojtott izgalommal forrt és bugyborékolt.”

 

„A csöngetés közelebbről hangzott, egyre közelebbről, átdöfte az álom mély, langyos felhőzetét, és végül irgalmatlanul belecsapott a meztelen, vonagló öntudatba.”

 

„… végső lelki kifosztottság…”

 

„Elhanyagolt emlékek óriási halmaza törte át a gátját, került az eszméletébe.”

 

„Egy adott társadalomban a szabadság ténye csak egészen kevés egyén számára létezik.”

 

„Jesu pro me perforatus,

Condar intra tuum latus”

(Értem átdöfött Jézus,

rejts el a te oldaladba.)

 

 

„Dis aliter visum.”

(Az istenek másképp akarták.)

 

„Homo non nascitur, fit.”

(Az ember nem születik, hanem azzá lesz.)

 

„Az ember, aki meghalt, meztelenül nézte az életét…”

 

„Az ember senkit sem befolyásolhat, hogy mássá legyen, mint saját maga, és nem élhet olyan eszközökkel, amelyeknek érvényességét eleve el nem fogadja.”

 

„A halál – mondta Mark Staithes – az egyetlen dolog, melyet nem sikerült egészen elközönségesíteni. Nem mintha nem követtünk volna el mindent.”

 

„De a halál – a halál elérhetetlen.”

 

„A hallgatólagos halál irgalmatlanul pozitív hazugsággá válik.”

 

„Három órával később megtalálták, akit kerestek. Brian teste előrebukott arccal, egy sziklaöbölfélében hevert, egy kiugró szikla tövében, a tengerszem felett. A sziklák között páfrányok nőttek, és a forró levegőben az édeskés, nyomasztó szag szinte fojtogató volt. Zsongott a legyektől az egész környék. Mikor a rendőr hátára fordította a tetemet, a szétroncsolt arc szinte felismerhetetlen volt. Anthony egy percre odanézett, aztán elfordult. Egész teste remegni kezdett; egy sziklához kellett támaszkodnia, hogy el ne vágódjék.” (349.o.)

 

„ – Azt hiszem, Brian már eleget tudott. Neki igazán nem sok tanulnivalója volt. Kezdettől fogva olyan sokat tudott. Mint Mozart… csakhogy az ő zsenialitása nem zenében nyilatkozott meg, hanem szeretetben. Talán ezért költözhetett el ilyen korán.”

 

„Béke a mély, tenger alatti éjszakában, béke a csöndben, néma üresség az időtlenségben, melyben nincs többé kép, nincs többé szó.”

 

 

 

„Ó, emberségünk gyötrő végzete:

Egyfajta törvény szül, másfajta hordoz,

Hívságban nemz, s mégis hívságot tilt,

Betegnek teremt, s mégis épnek rendel.

A lét sokféle törvényt alkot – mi az oka?

Szenvedély és ész harca – csak béke nincs soha.” [FULKE GREVILLE]

 

„ – Igen, tudom. – Elinor mosolygott, és megsimogatta a férfi arcát. – Szeretsz, ha időd engedi, és akkor is sürgönyileg, az Atlanti-óceánon át.

 - Nem, ez nem igaz. – De belül tudta, hogy igaz.

Egész életében magányosan, a maga teremtette űrben bolyongott, ahová nem léphetett be senki, se anyja, se barátai, se szerelmei. Mikor így karjában tartotta, magához szorította Elinort, akkor is sürgönyileg üzent az Atlanti-óceánon át, amint ő mondta.”

 

„Phil hallgatott. A rá vonatkozó beszélgetésektől mindig viszolygott. Magányát fenyegették, azt a magányt, amit értelme elutasított (mert sok mindentől megfosztotta, amit szívesen megismert volna), de ami mégis az egyetlen közeg volt, melyben szelleme zavartalanul tenyészhetett, az egyetlen, melyben szabadnak érezte magát.”

 

„Párhuzamos hallgatásuk tovafolyt az időben, és sehol sem találkozott.”

 

„Sötétség, magány, halál, örökig. Öröktől örökig.” [Marjorie]

 

„Mintha még az idő is tudta volna, hogy minden elvégeztetett: a tartós fehér köd napja volt, oly áthatolhatatlanul nyugodt, hogy London minden zaja felszívódott benne.”

 

„…minden szava csontnyelű botként koppintott Walter körmére.”

 

„Irodalmi ünnepet ültek – a salak ünnepét. Rossz regények, vacak versek, hülye filozófiai elmélkedések, lapos erkölcsprédikációk, jelentéktelen életrajzok, unalmas útleírások és olyan émelyítően álszent és közönségesen ostoba gyermekirodalom, hogy aki olvasta, az egész emberiség nevében szégyenkezett.”

 

„…Burlap pedig köpülni kezdte részvéte vaját.”

 

„Walter kedvetlenül, szinte kínnal válaszolt. Lucy kérdése úgy hasított  a mélységes csöndbe, mint gyufa lobbanása az éjszaka sötétjébe. Az éj óriási, az éj határtalan, és csillagokkal van kiverve. A gyufa fellobban, és a csillagok azonnal mind kihunynak. Eltűnik a távolság, a mélység. Leszűkül a világ, és nem marad belőle egyéb, csak a tömör feketeségbe fúrt világos kis odu, benne élesen megvilágított arcok, kezek, testek és a hétköznapi élet ismerős, megszokott tárgyai. A csönd mély éjszakájában boldog volt Walter. A láz utáni ernyedtségben már nem gyűlölte Lucyt, csak álmos gyöngédséggel telten átkarolta. Lelke mintha meleg derűvel lebegne lét és nemlét határán. Lucy megmozdult a karjában, beszélt, és a csodálatos, földöntúli derű, mint a hirtelen felzavart víz sima tükre, remegni kezdett, és megtört.”

 

„A fajta nem egyszerre lesz öngyilkos, hanem fokozatosan csökkenti a születések számát.”

 

„Könnyen elfelejtjük, hogy a kiválóság az élet egyik területén nem föltétlenül jelent kiválóságot más területeken is. Newton matematikája nem bizonyíték teológiája mellett. Faraday-nek igaza volt az elektromosság kérdésében, de nem volt igaza Robert Sandeman nézeteit illetőleg. Platón ragyogóan írt, s ezért hisznek még ma is sokan káros filozófiájában. Tolsztoj kitűnő regényíró, de ez nem ok arra, hogy erkölcsi eszményeit elfogadjuk, vagy esztétikai, szociológiai és vallási nézetei iránt lenézésnél egyebet érezzünk.” [Philip Quarles]

 

„Problémám: az elvonatkoztatott intellektuális kétkedés átalakítása harmonikusan sokoldalú életté.”

 

„Minden intellektuel útja, ha gondolatmenetét eléggé következetesen végigviszi, a nyilvánvalóba torkollik, ahonnan a nem intellektuel sohasem mozdult el. […] Számos intellektuel persze nem megy el elég messze ahhoz, hogy ismét elérkezzék a nyilvánvalóhoz. Beleragad a racionalizmusba, a szellemi értékek abszolút fölényéről és a föltétlenül tudatos akaratról vallott szánalmas hitébe.” [Philip Quarles]

 

„Egész modern civilizációnk alapeszméje, hogy az a szabványfunkció, ami egy ember helyét megszabja a társadalomban, fontosabb, mint az egész ember, illetve egyenlő az egész emberrel, és lényének többi része elhanyagolható (mivel testi, ösztönös, intuitív, érzelmi része úgysem járul hozzá lényegesen a pénzszerzéshez és az érvényesüléshez ebben az iparosított világban), sőt egyenesen ártalmas és visszataszító. Modern iparosított társadalmunk műveletlen emberében az intellektuel minden hibája megtalálható, de hiányzanak annak mentséget érdemlő jó tulajdonságai. A nem intellektuelek, akikre én gondolok, merőben másfélék. Közülük néhány tán még fellelhető Olaszországban (hacsak a fasizmus azóta nem változtatta őket is silány amerikai és porosz utánzatokká); esetleg akad még egy-kettő Spanyolországban, Görögországban, Provance-ban. Máshol sehol a modern Európában. Háromezer évvel ezelőtt valószínűleg még sokan voltak. De Platón és Arisztotelész, Jézus, Newton és az új iparmágnások közös erőfeszítése utódaikat modern burzsoáziává és proletariátussá változtatta. Az a nyilvánvaló, ahova az intellektuel visszajut, ha elég messzire elmegy, természetesen nem azonos a nem intellektuel magától értetődő igazságával. Mert emennek maga az élet a nyilvánvaló, míg az előbbinek csak életeszménye az újra megtalált nyilvánvaló.” [Philip Quarles] 

 

„Most látom csak, hogy a szellemi élet – a művelődésnek, a tudományos kutatásnak, filozófiának esztétikának, kritikának szentelt élet – igazi varázsa éppen a könnyűsége. Sokrétű valóság helyett egyszerű intellektuális sémák; az élet ijesztő mozgalmassága helyett a csöndes, formákba dermedt halál.” [P.Q.]

 

„Az emberek úgy tolonganak a könyvek körül és az egyetemekre, mint a kocsmába. Szeretnék elfojtani magukban a felismerést, hogy korunk groteszk világában milyen nehéz rendesen élni, hogy életművészekként milyen szánalmas kudarcot vallottak.” [P.Q.]

 

„Vajon lesz-e valaha is lelkierőm, hogy szakítsak az intellektualizmus belém rögzött szokásaival, és energiámat a teljes élet komolyabb és nehezebb feladatának szenteljem? És ha megpróbálnék szakítani szokásaimmal, vajon nem kellene-e belátnom, hogy mélyükön öröklött tulajdonságok lappanganak, és eredendően alkalmatlan vagyok a teljes, a harmonikus életre?” [P.Q.]