A kékszalag hőse (1931)

"A muszka herceg aztán elmondta, hogy az ő nagyapja volt egyszer Magyarországon, ahol azok az emberek laknak, akik gondolkozás nélkül meghalnak a hazájukért. Ahol a haláltól még nanyira se félnek, mint Kaukázusban. A herceg nagyapja a doni kozákok ezredese volt. És Magyarországba küldték megtanítani a magyarokat arra, hogy ne szeressék a hazájukat... Ezen aztán messzi éjfélutánig elbeszélgettünk, hol könnyek, hol pohár között. A barátkozás vége kártyajáték lett, amelyben százezer forintot vesztettem. 'Pajtás, magyar pajtás, ellenségeddé teszel, ha ezzel az adósságoddal azután is törődsz, amint felébredtél.' De én még elalvásom előtt megírtam mindent édesanyánnak. Mégpedig sürgős levélben. A százezer forint a legrövidebb idő alatt megérkezett Magyarországból, amilyen rövid idő alatt csak a követségi futárok jönnek-mennek. A hercegnek megfizettem adósságomat. Nehezen ment, a bolond muszka előbb engem, aztán önmagát akarta agyonlőni. De az osztrák-magyar követségnél szolgáltam, nem tehettem másképpen. 

-Ezért akarsz tehát Pétervárra visszamenni? - kérdezte Ilona, aki visszafojtott lélegzettel hallgatta az elbeszélést.

- Azért nem mehetek sehová a világon, mert édesanyám elküldte az egész vagyonát!"

 "-Ez az én dolgom. Az igazi férfinek felelni kell minden tettéért itt és a túlvilágon. Két nő sorsa van a lelkiismeretemre bízva. Az anyámé és a tiéd. Felelni fogok értetek. Nem leszek gyáva, hogy megszökjem a felelet elől.

Ilona némán kezet nyújtott Alvinczinek. Ez volt a szótlan beleegyezése mindazokba a dolgokba, amelyekben személy szerint kellett részt vennie."

"De most bármiként igyekezett elméljéből kitakarítani a felesleges gondolatokat, amelyek jelenlétében igazi, áldásos pihenés nem képzelhető: a gondolatok nem akartak tőle elvándorolni, mint a tavakról bizonyos időben a madarak, amikor a tavakat aludni hagyják, megszabadítván őket lármájuktól... Nem: a gondolatok inkább gyülekezőt tartottak elméjében, mint ősszel a fecskék és a többi vándormadarak, az ég mind a négy tájéka felől összegyűltek, és régi ismerősök találkoztak, akik tán a tavaszi vándorlás óta nem látták egymást."

"...Alvinczi úr még mindig terelgette magában a vádló, fájdalmas gondolatokat, amelyeknek kifejezéséhez nem volt elég kedve és elég lelkiereje, vagy tán nem rendelkezett azokkal a kifejezéskekkel sem, amelyek az ilyen rejtett, mélyen elásott dolgok kimondásához alkalmasak, s ezért Rezeda Kázmér idejét látta annak , hogy némileg segítségére legyen pártfogójának. S e célból azt mondta:

- Mindenkinek az élete tele van 'megfejthetetlen' rejtélyekkel, ezért a gondolkozni lusta emberek kitalálták, hogy a végzet uralkodik felettünk. Könnyebb azt hinni, vallani, mint az életben előforduló eseményeken a fejünket törni. Pedig nem életrevaló ember az, akivel megtörténhetik bármi, amelyhez nem adja beleegyezését."

"Az eredményeket gondosan egymás mellé rakosgattam, mert nem voltam mohó sem a nyereségben, sem a veszteségben. Meg-megálltam, hogy művemben gyönyörködjem, darab időre pihenni küldtem a szerencsémet, mint jól futó versenylovamat bizonyos futamok után. De nem lepődtem meg a balszerencséimtől se, mert a számlák kifizetésére mindig készen voltam. Veszteni éppen olyan öröm néha, mint akár nyerni, ha az ember magasabb szempontból, a kiegyenlítődés szempontjáből nézi a dolgokat. ".

Rezeda Kázmér szép élete (1933)

"Minden bűnömért, talán még a hozzám tartozók bűneiért is megvezekeltem, mert az őrültség ama betegségek közé tartozik, amely fáj. A legfájdalmasabb minden fájdalom között. Most már tudom, mert megpróbáltam, hogy miért üvöltenek az őrültek. Nem eszeveszettségükben, hanem fájdalmukban."